A hullámok elcsitulnak

Voltál már úgy vele, hogy egyszerűen nem tudtál nyugton lenni?

Tenned kellett valamit… enni, inni, pakolni, menni, dolgozni, olvasni, filmet nézni, vásárolni… bármit csak nem csöndben lenni, és figyelni, hallgatni magadat. Én ilyenkor általában egyik könyvet falom a másik után, egyik filmet, sorozatrészt nézem a másik után… akár egész napok is eltelnek így az életemből.

Persze ennek – legalábbis nálam – a következménye, hogy éjszaka nem tudok elaludni, mert amikor végre csend lesz kint, akkor kezdenek előtörni belőlem azok a dolgok, gondolatok, amiket addig elhallgattattam. Aztán reggel nehezen ébredek és egész nap fáradt és motiválatlan vagyok… és megint csak ezekhez a színes – szagos "terelésekhez" folyamodom és az ördögi kör folytatódik tovább.

Miután már napok (sőt rettenetes kimondani is, de talán hetek) óta ebben a fázisban vagyok, ma tudatosan is kikapcsoltam mindent. Már néhány napja terveztem megtenni, de eddig nem ment. Mindig jött valami inger, ami miatt a "majd holnap"-nak engedve folytattam tovább a kis kacskaringós köröcskémet. Ma azonban olvastam egy blogbejegyzést, ami megmozdított bennem valamit és végre sikerült kitörnöm a halogatás és a terelés rutinjából. Eleinte rettenetes volt, így képzelem el a függőséget is… szinte fájt, kívántam az ingereket… aztán nem is kellett hozzá sok idő elkezdett csitulni bennem a kavalkád, csend és üresség érkezett helyére. Majd elkezdtek előbújni a gondolatok is.

A jelen helyzeten kezdtem elmélkedni. Szeretném megérteni, mi ez és miért történik velem oly sokszor? Mégis mi az oka ennek? Miért érzem azt, hogy valamit mindenképpen csinálnom kell? Attól teszem függővé a lényem, a fontosságom, a szerethetőségem?

Mi van a csinálás mögött? Ha megnézem közelebbről az evés – ivás lehet egyfajta ingerpótlás, érzés- élményhiány talán. A filmek, könyvek, programok szintén lehetnek unaloműző tevékenységek, de amikor minden helyett ezt teszem az mégis valami égészen mást takarhat. A munka, az önkénteskedés, a mások segítése a hasznosság, a fontosság, a van értelme itt lennem gondolataival – érzéseivel párosul nálam. Ám ezzel a gombolyaggal nem jutottam messzire.

Csak a felszínt kapargatom, ennél mélyebbre ásva vajon rettenetes dolgokat találok majd, azért félek szembenézni vele? És ekkor hirtelen a lélegzetem is elállt egy pillanatra, megállt a kezem a klaviatúra felett. Hát persze, hogy erre miért nem gondoltam? Pont az imént válaszoltam meg magamnak csaptam képzeletben a homlokomra.

Félek, mégpedig, ha jól gondolom szembenézni magammal. Megtudni, meglátni milyen is vagyok valójában. Hogy nem olyan vagyok, amilyennek gondolom magam, amilyennek mások előtt láttatom, vagy láttatni akarom magam… amilyennek mások gondolnak.

Amilyen könnyen megjelentek ezek a mondatok a fejemben, annyira sokkolóan is hatnak rám. Most emésztgetem kicsit, aztán ha készen állok tovább bányászok önmagam mélységeiben.

Te, aki olvasod mit gondolsz? Nagyon érdekelne a véleményed. Akár az itt leírtakkal kapcsolatban, akár a benned elindult gondolatokról. A saját életedben mit vettél észre, mit hoztál felszínre az olvasás közben? Ha van kedved írd meg akár itt kommentben, akár privátban. Köszönöm 😊